álmok és valóság

Az elmúlt két hétben ismét sokat tevékenykedhettem a Birtokon. Sok elképzelésem vált valóra, és sok elképzelésem változott vagy alakult másképp, mint eredetileg gondoltam.

Kezdjük mindjárt a borokkal:

Túl vagyunk a második szüreten is (ha a Cserszegi szüretét is beleszámolom, a harmadikon), hordóban (és/vagy tartályban) a must, mindegyikben beindult a forrás. Sajnos azonban a második szüreten is 18MM-el szüreteltem a saját szőlőt. Hát, nem ez lesz az évszázad bora – bár a 18MM  a legtöbb helyen jónak számít, én még jobbat szeretnék. Ennek kapcsán át kell gondolni néhány dolgot: Mi lehet az oka, hogy komoly terméskorlátozás és késői szüret ellenére alacsonyabb a mustfok a vártnál? Hol rontottam el?

 

A lehetséges választ a lombozat színében kell keresni: Már augusztus végén sárgult, s október közepére lehullott a szőlő levélzete, míg a szomszédoknál október végéig zöldellt. Két dologra gyanakszom. Vagy az augusztus eleji permetezést nem lett volna szabad elhagyni (idén csak háromszor permeteztem, s piszokul büszke voltam rá, hogy a termést így is sikerült teljesen megvédeni, ám lehet, hogy a lomb elkapott valami fertőzést), vagy szükség lenne valamilyen tápanyag-utánpótlásra. Ez a szőlőnél mindig problémás, mivel a tápanyagok egy része a talajban nem tud függőlegesen közlekedni, a szőlő gyökérzete meg viszonylag mélyen (nagy része az 50-60 cm-es zónában, de bizonyos gyökérrészek akár több méterre a talajfelszíntől) található. Még gondolkodom a lehetséges megoldásokon, de valószínűleg a permetezési körökben kijuttatható lombtrágyát fogom választani.

Akkor tehát a forrásban lévő borok:

  • Cserszegi fűszeres
    szüret időpontja: augusztus 23.
    mustfok: 19 MM
    mennyiség: 15 liter
    A 2011-es ültetésű saját tőkék első értékelhető termése, valószínűleg házasítva lesz az idei Olaszrizlinggel.
  • Csáfordi rozsdás
    szüret időpontja: szeptember 28.
    mustfok: 18 MM
    mennyiség: 160-180 liter
    A tavalyi nagy sikerű (évjárat-házasításként debütáló) bor legújabb évjárata a Rókalátó terület bakművelésű tőkéiről. Kicsit kevesebb cukor, kicsit több sav, de az ízvilág várhatóan legalább olyan izgalmas!
  • Nektarin :-)
    szüret időpontja: augusztus 23.
    mustfok: 16,5 MM
    mennyiség: 150 liter
    A vásárolt Nektár kiforrt borát a Rozsdás törkölyére fejtettem majd újra préseltem. Jelenleg félédes, alacsony alkoholtartalmú bor, de a kénezés ellenére újraindult a forrás, valószínűleg a cukor nagy részét el fogja forrni. A tervek szerint további házasítás áldozata lesz az idei Stopposborral. Megisszuk, de nem beszélünk róla...
  • Olaszrizling
    szüret időpontja: október 26.
    mustfok: 18 MM
    mennyiség: 100 liter
    Jelenleg egyetlen fajtaborom, s egyik kedvenc fajtámból! Komolyan terméskorlátozott tétel, kissé már túlérésben szüretelve. Érdekesség, hogy idén már a Fácános terület Rizling-vágójának termése is belekerült.
  • Stopposbor
    szüret időpontja: október 26.
    mustfok: 16-18 MM (nem egységes)
    mennyiség: 180 liter
    A Fácános terület szomszédságában egy éve gondozatlan, elvadult szőlő szürete (a tulajdonos engedélyével). Nem várok tőle sokat, valószínűleg nem is ad sokat, de izgalmas kísérlet. Legrosszabb esetben lefőzetjük borpárlatnak, addig meg áztatja az új fahordót.

Ahogy már korábban is írtam (ha nem itt, akkor a Fácsebokon), elkezdtük kitakarítani a Fácános egyik bokrokkal benőtt területét, mert ide még az ősszel telepíteni szeretnék. Eredetileg úgy volt, hogy 250 tőke Szigetit ültetek ide, de az oltványos azt mondta telefonon, hogy csak 170-et tudott csinálni. Erre átszerveztem az egészet, s úgy tűnt, ez a terület kap még egy évet, hogy beszántsuk (a meglévő Szigeti tőkék meg egy, szintén a Fácánosban lévő, idén beszántott területre kerülnek). Az oltványos azonban elszámolta magát, 25 tőkével többet tudott adni. Ennyi meg nem fér el azon a kisebb területen, úgyhogy mégis az újonnan kiirtott részbe kell kerülniük.

Az oltványos egyébként Szerémi zöldből is kevesebbet tudott készíteni, mint amennyit kértem. Sajnos azonban úgy tűnik, hogy a hiba az én készülékemben volt: a télen, mikor az oltócsapokat megszedtem, azokat fel-alá utaztattam az országban, így az oltóvesszők kiszáradhattak.

Viszont ha már ott voltunk az oltványosnál, sürgősen vettem a közel 350 Szigeti meg Szerémi zöld mellé egy sornyi (67 db) csemegeszőlőt is, pár év múlva legyen mit csipegetni. Igyekeztem úgy elosztani, hogy augusztus elejétől október végéig folyamatosan legyen olyan, ami éppen érik, ezért öt fajta lett: Csabagyöngye, Néró, Eszter, Hamburgi muskotály és a fedett terasz árnyékolására hét tőke Vénusz. A Vénuszt meg a Csabagyöngyét el is ültettük apuval, a többi Petiékre vár.

A szüret pihenőidejében aztán felmentünk a Fácánosban lévő kis pincébe, körülnézni. Egy csomó hordót találtunk, amik a jelek szerint gondozva voltak, s talán menthetőek. Ez jó hír! Ránézésre kettő 500l-es, kettő 300l-es és egy 100l-es hordó tűnt javíthatónak. Alaposan lekéneztük őket, hogy ne romoljon az állapotuk, s tavasszal alapos tisztítás után meglátjuk, mit tudnak.

 

My Wines

Ez a bor természetes bor*. Szerémi zöld: Különleges ízvilágú, a filoxéravész idején majdnem eltűnt ősi magyar fajtáról van szó. A Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Intézetének fajtagyűjteményében valamint a Szerémségben néhány régi telepítésű dűlőben megtalálható, innen szaporított magának néhány elkötelezett borász. A szerémi zöldet Bihar és Arad megyében, valamint az Alföldön termesztették. Egykor az egyik legjobb fehérborszőlő-fajtának tartották. Zamatos, kellemesen savas, zöldfehér színű bort terem. Eredete nem pontosan ismert, talán a mai Horvátország és Szerbia területén elterülő Szerémség (mint az nevéből valószínűsíthető), de lehet a mai Magyarország is. Minden bizonnyal Kárpát-medencei fajta.
Ez a bor természetes bor*! Ez a különleges bor a 2018. év terméséből két különböző termőhelyen termett, két különböző technológiával készült bor házasításaként született. A Szent György-hegy vulkanikus kúpján érett Olaszrizling öt hónapot töltött fahordóban, míg a zalai löszhátak Cserszegi fűszeres termése teljesen reduktív technológiával (de adalékmentesen!) érlelődött zalaszentgróti pincénkben.
Olaszrizling, ahogy mi szeretjük. A Déloldal-dűlő finom olaszrizlingjét a lehető legegyszerűbb módon szerettük volna megmutatni: hagyományos, fahordós erjesztés és érlelés után került palackba ez a tétel. A hangsúlyos savakat a minimális maradékcukor teszi kerekké.
Ez a bor természetes bor*! A 2017-es Olaszrizling és Cserszegi házasításából született bor mind mennyiségben, mind minőségben felülmúlta a korábbi éveket. Az eddigi legtöbb és legmagasabb cukorfokú (s nyilván legjobb minőségű is) termés leszedve, ledarálva, kipréselve pihen a hordók mélyén. Ez elképesztően jó érzés. Mivel ez lesz az első tételem, ami kereskedelmi forgalomba is kerül, szeretnék valami igazán jót alkotni, de ez nyilván nem csak rajtam múlik. A bor szépen forr, nem sokára jön az első fejtés, aztán már csak pihennie kell egy kicsit a palackozásig. Az ízek és illatok már most ígéretesek, bár ilyenkor – érthető módon – még az erjedési ízek dominálnak.

 

The Vineyard

The centre of the estate - and the majority of our own territories - can be found on the southern side of the "Csáford" hill. According to the locals, it is the best vineyard of the neighborhood: it used to be planted full of vine but most of them have been abandoned since.

Our vineyard is situated in the Zala hills region, in the northern corner of Zala county, on the right side of the river Zala (not far beyond its Zalabér bend), sloping South in a West-East laying, closed valley.

We have some newly planted terroirs in Óhíd, right next to Saint Anne's chapel. We also rent terroirs on St George's mountain (Szent György-hegy – on the north bank of the lake Balaton) which is considered one of the most special wine-producing regions of Hungary; and we buy grapes from Dörgicse, also in the Balaton north bank region.

 

 

About Myself

For most of us, wine is present in our lives as some mystical drink. Unfortunately, many encounter it in improper ways... I was lucky enough to be always steered towards the civilized consumption of quality wines by my friends and acquaintances.

The idea of actually cultivating vine came up many times in conversation though usually only as a joke. Then in 2010 my parents bought a small estate in Zala county, complete with a tiny bungalow and 200 producing vines. This was the estate that I set off to tidy up and cultivate (back then still "commuting" from the other end of the country, Szeged), only to realise on the fly, that this is indeed what I want to do on the long run.

From this point on only my opportunities restrained my endeavours: I tried to (re)plant the empty fields as well as buy new ones as close as possible. Meanwhile I strove to learn all that I could about vine and wine.

My most important master on this journey of learning was Béla Fekete: the two seasons that I had the privilege to spend in his cellar taught me almost everything I know. His winery played a pioneering role in re-establishing the honour of the Somló wine region after the regime change, and his crystal clear, traditional technique is a valid source for modern wineries, too.

I also attend formal training to strengthen my professional knowledge as a student of the Georgikon Faculty of the University of Pannonia, under the guidance of László Kocsis Dr.

About the Team

I cannot sufficiently emphasize that no vineyard or cellar can operate as a one-man show: without adequat help it is sentenced to death. In our case family and friendly ties play an important role but naturally we can't and shouldn't forget about the hired helpers either, even if they too grow out mostly from our friends.



A few people work for us on an occasional basis, and from March 2019 Áron is our permanent (part-time) employee whose help makes our job more efficient.

 

Contacts

 Zalaszentgrót, Déloldal-lap utca 70.
 +36 20 223 2368
 pince@medvebor.hu
 www.medvebor.hu
   
 www.facebook.com/Medvebor

Map

© Medvebor Zalai Borászat. Minden jog fenntartva.
Free Joomla! templates by AgeThemes | Documentation

A Medvebor zalai borászat honlapján – mint a legtöbb nem „egyoldalas” honlapon – sütiket (cookies) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében.

A Rendben gomb lenyomásával és oldalunk böngészésével ezt Ön tudomásul veszi.