Nálunk a szőlőben most van itt a hajtásválogatás ideje. De mit is jelent ez valójában? Mit csinálunk mi ilyenkor a „szerencsétlen” növénnyel? Vagy ami még fontosabb, miért is csináljuk? Erről próbáltam összeszedni a gondolataimat.

A terméskorlátozásról röviden

Abban nagyjából egyetért a boros szakma, hogy a (tőkére vagy termőhelyre vetített) termésmennyiség fordítottan aránylik a bor minőségéhez. Legalábbis elméletileg. Részben a kiváló minőségű termésből is lehet rossz bort készíteni, ha valami nagyon félremegy; másrészt nagyon sok múlik a termőhelyen, a fajtán, az adott évjáraton, a növényvédelmen illetve a lombozat kialakításán, méretén, elhelyezkedésén. Szóval a terméskorlátozás kérdése alapesetben közel sem egyszerű, éppen ezért erről még szeretnék majd hosszabban is írni. Most legyen elég annyi a kételkedőknek, hogy nem véletlenül szerepel minden védett eredetű, OEM vagy OFJ termékleírásban (ez a védett nevek, pl. „Tokaji” vagy „Badacsonyi” használatát szabályozó dokumentum) adott területre (hektár) vetített maximális terméshozam – a minőségi bor meghatározásához a jogalkotás szerint is hozzátartozik valamilyen mértékű terméskorlátozás, még ha ez sok esetben elég megengedő is tud lenni. A terméskorlátozás egy másik eszközéről, a „zöldszüretről” Kovács Antinál is lehetett olvasni mostanában, érdemes feliratkozni a pincearon.hu hírlevelére, sok hasonló érdekességet tudhatunk meg.

Jelen írásomban viszont a terméskorlátozásnak a legkézenfekvőbb, legegyszerűbb és a növény számára legoptimálisabb eszközét, a hajtásválogatást szeretném körüljárni.

Mi az a hajtásválogatás?

Hajtásválogatásnak azt nevezzük, amikor a metszés- és művelésmódnak megfelelően időben megmetszett szőlőtőkén a kihajtás után a megeredt hajtások egy részét ilyen vagy olyan okból eltávolítjuk. A tankönyvek szerint ilyen értelemben a hajtásválogatás a metszés kiegészítő művelete. Amikor valahol szőlőtermesztők (hobbi- vagy hivatásos) előtt beszélek erről, mindig azzal szoktam borzolni a hallgatóság idegeit, hogy szerintem a metszés nem fontos művelet. Természetesen ez inkább hatásvadász kijelentés, mint tény, de annyiból igaz, hogy véleményem szerint a metszés igazi funkciója a művelésmódnak megfelelő tőkeforma kialakítása és megőrzése, míg a termésmennyiség és -minőség szabályozása a hajtásválogatáson múlik. Kedves mesterem, a somlói Fekete Béla bácsi mindig azt mondta egy elvégzett hajtásválogatás után: „A minőség már megvan, már csak meg kell tartani.”

A hajtásválogatásnak így több funkciója is van: Egyrészt eltávolítjuk a rossz helyen nőtt, felesleges vagy nem jó irányban kihajtott hajtásokat (ezt fattyazásnak is nevezik egyes vidékeken), másrészt a jó helyen kihajtott hajtások közül csak felét, harmadát hagyjuk meg (a terméskorlátozás mértékéről majd az arról szóló írásomban fogok beszélni), ezzel arra sarkallva a tőkét, hogy az összegyűjtött ásványi anyagokat és a létrehozott szerves anyagokat a megmaradó kevesebb fürtbe pumpálja, így növelve a termés (s ezáltal a borok) koncentrációját.

Miért jobb ez, mint a zöldszüret?

Ahogy Fekete Béla bácsi mondogatta: „Így nem kell a szőlőnövénynek olyan szerveit, részeit eltávolítani, amelynek kialakításába már több hónapnyi energiát fektetett.” Ezen túl a zöldszürettel ellentétben a jókor elvégzett hajtásválogatás a növényvédelmet is segíti: a szellősebb lombfalban kevesebb permetezéssel meg lehet védeni a szőlőt, illetve környezettudatos vagy bio módon művelve az ültetvényt a kontakt(=nem felszívódó) szerek csak a szellős lomb esetén tudják kifejteni a hatásukat. Szakszerűen és jókor elvégzett hajtásválogatás esetén tíz évből kilencben nincs szükség zöldszüretre, a termésmennyiség nem fogja meghaladni a tervezett mennyiséget.

Mi a rizikó? Miért nem így csinálja a legtöbb gazda?

A hajtásválogatás elvégzésének ideje arasznyi hajtáshossz környékén, májusban van, mikor a virágfürtök csak pár centi hosszúak. Ilyenkor még nagyon nehéz megtippelni, milyen lesz a termékenyülés, hogyan sikerül megvédeni a fürtöket a fertőzésektől, illetve nem lesz-e júliusban olyan jégeső, ami a várt termésmennyiséget a végén töredékére csökkenti. Ha a gazda inkább biztonsági játékos, akkor üzemi módszerekkel (pl. nagy mennyiségű felszívódó permetszer) megvédhető a növény hajtásválogatás nélkül is, s majd aztán augusztus elején a földre szórható a termés meghatározott hányada. Azonban azt gondolom, ha az ember környezettudatosan próbálja művelni az ültetvényét, a hajtásválogatás adta előnyök mindenképp szembeötlőek. Ilyenkor a zöldszüret csak a hajtásválogatás kiegészítő műveleteként jelenik meg: a terméskorlátozás nagyját elvégezzük a hajtásválogatás során, a fürtválogatáskor (zöldszüret) pedig csak a láthatóan túlzott (pl. egy hajtáson 3-4 fürt) felesleget szedjük le, amiről nyilvánvaló, hogy a tőke nem fogja tudni beérlelni.

Hogy is néz ki a gyakorlatban? Mi hogyan csináljuk?

A mi ültetvényeinkben kétféle, alapvetően alacsony kordonra tervezett művelésmódot használunk: az egyik az ernyőművelés, mikor a tőkefejből a vezérdróthoz minden évben két (fél)szálvesszőt hajlítunk le, a másik esetben pedig egy vagy két vízszintes kordonkart nevelünk, melyeken a kialakuló termőalapoknál kétrügyes csapokat hagyunk. Ez tehát az a metszés-alap, melynek „kiegészítő műveleteként” májusban elvégezzük a hajtásválogtást a következő módon:
Ernyőművelésnél én először mindig a tőkefej vagy -törzs környékét nézem meg, hogy a jövő évi metszéshez szükséges hajtásokat mindenképp meghagyjam, majd a leívelt (fél)szálvesszőkön kitördelem az alsó állású rügyeket és a felső állású rügyekből a duplán kihajtottak egyikét (általában a vékonyabbat). Sok esetben ez már elég is lenne, de érdemes végignézni a kész tőkét: én úgy szoktam számolni, hogy „folyóméterenként 10-12 hajtás” maradhat, azaz 10cm-enként egy.
Rövidcsapos művelésnél – jó esetben – a termőalapok már jól vannak kialakítva, azaz kb. 20cm-enként van egy rövidcsapunk. Itt a csapokon kívül előtört felesleges hajtásokat mindenképp eltávolítjuk (kivéve, ha valahol a felmagasodott termőalap helyett újat akarunk nevelni), a metszéskor meghagyott csapokon pedig egy vagy két hajtást hagyunk meg. De a fő szempont itt is az, hogy nagyjából méterenként 10-12 hajtásunk maradjon. Ha egy csapon csak egyet tudunk így meghagyni, akkor igyekszünk az alsó helyzetű hajtást megtartani, hogy a termőalap minél kevésbé magasodjon fel.

Ezek nyilván csak irányszámok, teljesen fajta- és évjáratfüggő az, hogy egy hajtáson hány fürt képződik, illetve hogy egy fürt milyen átlagsúlyú, így ha az ember pl. 1-1,2 kiló termést tervez tőkénként (ami nálunk általában két négyzetméter területre vetítve, azaz hektáronként kb. 50-60 mázsa), a fajtának megfelelő korrekció szükséges.