Az elmúlt két hétben ismét sokat tevékenykedhettem a Birtokon. Sok elképzelésem vált valóra, és sok elképzelésem változott vagy alakult másképp, mint eredetileg gondoltam.
Kezdjük mindjárt a borokkal:
Túl vagyunk a második szüreten is (ha a Cserszegi szüretét is beleszámolom, a harmadikon), hordóban (és/vagy tartályban) a must, mindegyikben beindult a forrás. Sajnos azonban a második szüreten is 18MM-el szüreteltem a saját szőlőt. Hát, nem ez lesz az évszázad bora – bár a 18MM a legtöbb helyen jónak számít, én még jobbat szeretnék. Ennek kapcsán át kell gondolni néhány dolgot: Mi lehet az oka, hogy komoly terméskorlátozás és késői szüret ellenére alacsonyabb a mustfok a vártnál? Hol rontottam el?
A lehetséges választ a lombozat színében kell keresni: Már augusztus végén sárgult, s október közepére lehullott a szőlő levélzete, míg a szomszédoknál október végéig zöldellt. Két dologra gyanakszom. Vagy az augusztus eleji permetezést nem lett volna szabad elhagyni (idén csak háromszor permeteztem, s piszokul büszke voltam rá, hogy a termést így is sikerült teljesen megvédeni, ám lehet, hogy a lomb elkapott valami fertőzést), vagy szükség lenne valamilyen tápanyag-utánpótlásra. Ez a szőlőnél mindig problémás, mivel a tápanyagok egy része a talajban nem tud függőlegesen közlekedni, a szőlő gyökérzete meg viszonylag mélyen (nagy része az 50-60 cm-es zónában, de bizonyos gyökérrészek akár több méterre a talajfelszíntől) található. Még gondolkodom a lehetséges megoldásokon, de valószínűleg a permetezési körökben kijuttatható lombtrágyát fogom választani.
Akkor tehát a forrásban lévő borok:
- Cserszegi fűszeres
szüret időpontja: augusztus 23.
mustfok: 19 MM
mennyiség: 15 liter
A 2011-es ültetésű saját tőkék első értékelhető termése, valószínűleg házasítva lesz az idei Olaszrizlinggel. - Csáfordi rozsdás
szüret időpontja: szeptember 28.
mustfok: 18 MM
mennyiség: 160-180 liter
A tavalyi nagy sikerű (évjárat-házasításként debütáló) bor legújabb évjárata a Rókalátó terület bakművelésű tőkéiről. Kicsit kevesebb cukor, kicsit több sav, de az ízvilág várhatóan legalább olyan izgalmas! - Nektarin :-)
szüret időpontja: augusztus 23.
mustfok: 16,5 MM
mennyiség: 150 liter
A vásárolt Nektár kiforrt borát a Rozsdás törkölyére fejtettem majd újra préseltem. Jelenleg félédes, alacsony alkoholtartalmú bor, de a kénezés ellenére újraindult a forrás, valószínűleg a cukor nagy részét el fogja forrni. A tervek szerint további házasítás áldozata lesz az idei Stopposborral. Megisszuk, de nem beszélünk róla... - Olaszrizling
szüret időpontja: október 26.
mustfok: 18 MM
mennyiség: 100 liter
Jelenleg egyetlen fajtaborom, s egyik kedvenc fajtámból! Komolyan terméskorlátozott tétel, kissé már túlérésben szüretelve. Érdekesség, hogy idén már a Fácános terület Rizling-vágójának termése is belekerült. - Stopposbor
szüret időpontja: október 26.
mustfok: 16-18 MM (nem egységes)
mennyiség: 180 liter
A Fácános terület szomszédságában egy éve gondozatlan, elvadult szőlő szürete (a tulajdonos engedélyével). Nem várok tőle sokat, valószínűleg nem is ad sokat, de izgalmas kísérlet. Legrosszabb esetben lefőzetjük borpárlatnak, addig meg áztatja az új fahordót.
Ahogy már korábban is írtam (ha nem itt, akkor a Fácsebokon), elkezdtük kitakarítani a Fácános egyik bokrokkal benőtt területét, mert ide még az ősszel telepíteni szeretnék. Eredetileg úgy volt, hogy 250 tőke Szigetit ültetek ide, de az oltványos azt mondta telefonon, hogy csak 170-et tudott csinálni. Erre átszerveztem az egészet, s úgy tűnt, ez a terület kap még egy évet, hogy beszántsuk (a meglévő Szigeti tőkék meg egy, szintén a Fácánosban lévő, idén beszántott területre kerülnek). Az oltványos azonban elszámolta magát, 25 tőkével többet tudott adni. Ennyi meg nem fér el azon a kisebb területen, úgyhogy mégis az újonnan kiirtott részbe kell kerülniük.
Az oltványos egyébként Szerémi zöldből is kevesebbet tudott készíteni, mint amennyit kértem. Sajnos azonban úgy tűnik, hogy a hiba az én készülékemben volt: a télen, mikor az oltócsapokat megszedtem, azokat fel-alá utaztattam az országban, így az oltóvesszők kiszáradhattak.
Viszont ha már ott voltunk az oltványosnál, sürgősen vettem a közel 350 Szigeti meg Szerémi zöld mellé egy sornyi (67 db) csemegeszőlőt is, pár év múlva legyen mit csipegetni. Igyekeztem úgy elosztani, hogy augusztus elejétől október végéig folyamatosan legyen olyan, ami éppen érik, ezért öt fajta lett: Csabagyöngye, Néró, Eszter, Hamburgi muskotály és a fedett terasz árnyékolására hét tőke Vénusz. A Vénuszt meg a Csabagyöngyét el is ültettük apuval, a többi Petiékre vár.
A szüret pihenőidejében aztán felmentünk a Fácánosban lévő kis pincébe, körülnézni. Egy csomó hordót találtunk, amik a jelek szerint gondozva voltak, s talán menthetőek. Ez jó hír! Ránézésre kettő 500l-es, kettő 300l-es és egy 100l-es hordó tűnt javíthatónak. Alaposan lekéneztük őket, hogy ne romoljon az állapotuk, s tavasszal alapos tisztítás után meglátjuk, mit tudnak.