Hú, hát a legutolsó blogbejegyzés óta igen sok minden történt, ami azon is lemérhető, hogy már kétszer kellett kaszálni a sorközöket (azaz igen régen írtam).
Próbálom összeszedni, mi minden volt, de azt hiszem, ez a mostani inkább fényképes beszámoló lesz, mint hosszas leírás.
Először is sikerült lefoglalóznom egy újabb területet (még márciusban), ami egyrészt további alvóhelyet és jelentős mennyiségű termő tőkét (valamint nem kevés munkát) jelent, másrészt közvetlen bejárást biztosít a Fácános nevű területemhez. A tervek szerint az ezen a területen lévő vegyes fehér szőlőt meghagyom úgy, ahogy van (nem oltom át), és ez fogja az alapját jelenteni a Rozsdás nevű birtokbornak.
Aztán sikerült végre befejezni a különböző folyamatban lévő kordonokat, kihúzni a drótokat, megigazgatni a karókat. A metszés is befejeződött a kihordással és venyigeégetéssel.
Még áprilisban – a legnagyobb aszály idején, mikor alig lehet beverni az ásót a talajba – elültettünk Ágnes, Andi és Peti segítségével újabb ötszáz oltványt, ezek nagy része gyönyörűen ki is hajtott, s szebben növekednek, mint tavaly ilyenkor (jót tett nekik a májusi eső).
Azóta pedig a vidéki élet közmondásos nyugalma tölt el: fel-alá szaladgálok Somló és Zala között, mert gyakorlatilag folyamatosan el vagyok késve az aktuális munkákkal (kaszálás, permetezés, átoltások stb.). Ezen a helyzeten sokat rontott, hogy az elmúlt másfél hetet a szegedi Borfesztiválon töltöttem Béla bácsi borait árulva. Az élmény felemás: egyrészt fura látni, hogy az egyetemisták többségének szinte mindegy, mi van a poharában, csak tartalmazzon alkoholt. Másrészt jó érzés olyasmit árulni, amiről a vevők többsége megjegyzi: az egész soron a legjobbat nálam kapta.
És akkor a képek:
itt készül a Rozsdás
újabb alvóhely
frissen kaszált gyümölcsös
földfúró rulez
Peti meditál
néha nehezen indul
az oltványok helyét ki kell jelölni
esőben is lehet ültetni – ha van elég pálinka
párás vidék
kaszálás előtt és után
Mucsi művész úr a Borfesztiválon
